Húsvét után
vers
(Lackfi János rímeire)
Íme, a földed, föld lakója. Tornyozd
csak, sírodon kihajt. A pőre kőzet
is, tűnt havak nyomán, megéled, tőzeg-
mohába lép a láb, erjed a komposzt.
Paraszti környezet. Tudod, mi vár rá.
Az elmúlás a föld alól dalol,
s az élet is, a falékony pajor:
az égbe száll, ott lesz cserebogárrá.
Üres a sír már. Álcáját a test
ledobta, az élőt ne itt keresd,
itt férget tálalnak eléd ebédül -
de nézd, amott rügyekben forr a vér,
kiontatott, a fű ettől kövér:
a sejtekbe az áldozat beépül.