Pegazus, a szuperló
vers
(Király Odett rímeire)
Oly rég vala, hogy egykoron a csűrben
hol Pegazus áll, s önmagát tekinti,
mert istállója érdes, mint a smirgli,
mit jobb híján a gyomromba legyűrtem,
tehát ott vala, velem szembe-szemtől,
- a smirglinél is élesebb a ráspoly
mert bánatában elfordul magától, -
részeg létraként inog, végül eldől,
és hiába aranypatkóval patkolt,
az üvegtestben megjelent a vakfolt
s nem mondhatja a szépre, hogy de szép ez,
nincs hakni több, s nincs ház, amibe? lakni,
a szárnyas ló, e környezet alatti
tájból kihal, s ez nem is túl regényes