Bíró Zsuzsa

Budapesten született, 1933-ban. 1956–ban diplomázott a Színház és Filművészeti Főiskola dramaturg tanszakán. 1956 nyarától a kilencvenes évek elejéig a filmgyárban dolgozott, több mint hetven magyar film dramaturgja, néhánynak forgatókönyvírója volt. A kilencvenes évektől olykor televíziós műsorok szerkesztője és forgatókönyvírója. Írásai a kilencvenes évektől olvashatóak a Ligetben. 1981-ben Balázs Béla-díjat, 2003-ban életmű-díjat kapott. 

 

"Hatéves voltam, intézetben nyaraltam a nővéremmel, volt ott egy összeszokott csapat, ha kiállom a próbákat, ígérték, bevesznek maguk közé, addig én leszek az egyetlen kültag. Kemény próbák vártak rám. Sötét éjszakán egyedül az óriás kertben szentjánosbogarakra kellett vadásznom, susogtak a fák, valami mozdult, valami surrant, rettegtem a gonosz Nyugati Boszorkánytól, mégis összeszedtem a lámpácskákat, hogy mért van szükség erre a vadászatra, azt nem mondták. Sepregettem. Felmostam. Míg ők a Balatonban mulatoztak, én a parton őriztem a homokvárakat. Akkoriban Óz-mánia dúlt, a bandavezér Dorothynak mondta magát, ha kiérdemlem, mondták, én lehetek Toto, a kutyája. Hát négykézláb mászkáltam, gyakoroltam az ugatást, szolgáltam. A tűz, a víz, a hallgatás minden próbáját kiálltam, ők mégis pökhendi pofákat vágtak, és nem vettek be maguk közé, nem és nem. Sírtam. Sírtam. Az egészben az volt a legrejtélyesebb, hogy a bandavezér hasonlított rám, illetve én hasonlítottam őrá, egy zöldkockás dirndli volt a kedvenc ruhánk és a nevünk is - keresztnév, családi név - azonos."