Kaptatás
vers
A Hippokratészt képzelő
Hornyánszky Gyulának
Nem tudom megszólítani.
Nem hiszek a megszólíthatóságában.
Meneküljek talán a szokásos-bugyuta tegezésbe?
Még ha nagy merészen száz évet ugranék vissza
az időben, vagy csak úgy, hanyagul elpöccinteném
a távot, esetleg kacér okoskodással feltételezném:
odaát - végtére is lehet valamilyen odaát - amúgy is eltűnik,
felszívódik az idő - csűrhetném így és úgy, vagy sehogy,
ha huszadik század eleji tanítványának képzelném magam
(az orvosegyetemről átjárnék óráira, ahogyan bölcsészhallgatói
az orvosin néztek boncolást, némelyikük még a sebészeten is
önerőpróbát tartott), akkor is feszengenék, "professzor úr..." -
nem, nem, inkább eltakarnám az arcom, sőt, láthatatlanná
tevő köpenyt-csizmát kerítenék - nincs,
nem lehetséges olyan dimenzió, amelyikben rajongásomat
hűthetné, gúnyolhatná, holott ha valami, hát elnyesett rajongás-
készségünk rokon - odaát, meglehet, szinte ugyanaz -,
de nincs ok aggodalomra:
pimasz famulust sem játszom,
ki akar itt hőbörögni, számon kérni, szembesíteni?,
én nem - mégis surrannék csöppet sem vonzó alakja után,
surranok így is, semmi kétség:
láthatatlanul és hallhatatlanul,
saroktól sarokig, kapualjtól beugróig, eltakaró oszloptól a
másik oszlopig követem - mondom, nem tudom
megszólítani, pedig gyámoltalan sohasem voltam, soha, hiszen
magabízón néha már a szerénységig is eljutottam -
a hittörmeléket azonban se kiköpni, se lenyelni nem lehet,
keservesen csak forgatom -
a pozitivizmussal milyen szépen fityiszt mutatott a pozitivizmusnak,
ilyet szeretnék én is,
nem bánom, legyek szükségképp posztmodern
a posztmodern hólyagvilággal szemben -
legyek, legyek, legyek;
hát erről van szó:
egyszer kiejtve teremtő logosz, ismételgetve ijedt hessentés,
romló hús körüli nyüzsgés;
szeretnék úgy orvosolni, ahogy húszévesen elgondoltam,
ahogy, amiért Hippokratészt elképzelte,
ahogy most is kellene, mert akik alig sejtik, mi ez,
a némán vagy pörölve szenvedők, a nyüzsgők és hessentők is
nélkülözik - valamit nélkülöznek, tilos kimondani, mit.
A kimondók mind csalók. Eskümre mondom: csalók,
vagy fújják csak, jámbor gyülekezet,
az együttmondás párájában melegszenek.
Minek kaptatok? És éppen maga után - hová?
Nélkülöző hólyagvilágomon kívül semmi sincs,
se szemben, se odaát - oszloptól oszlopig,
nekem legfeljebb látványos előadás.