Episztola - idylicum

 

Írok neked, de mintha te írnál -

minden szó után, ahol kell, a levegő

vétel csöndje a te hangodon szól -

miféle metabolizmus ez? hogy még csak

rá sem mutathatok, ez belőled van,

ezt én akarom mondani, akarom

mondani, nem akar itt senki semmit,

úgy mondódik köztünk a szó, ahogy felhő

az égen - jár két Nap között, az egyiket

eltakarja épp, a másik

már kéri, hogy takarják; indul

hát a felhő, víztől terhes, de ki

nem adja terhét, naptól a napig jut,

beszél benne az oda-vissza szél.

Hogy fújjam hát ki, amit mondanék,

ha szívja bennem vissza máris, mint

egy nyelv, amit fordítva olvas az idő -

egymásba fiatalodunk, keresztöltés a kérdés,

a válasz, a kimondás sosem halál, csak

mint a bölcső ring. Akik meg sem

születnek vajon hogy beszélnek, ha

az elszántság, hogy végére jutnak, olyan

nagyra nyit, mint két

nevető száj, ha körbeér.