P. S.: Utolsó utáni versem
vers
Most inkább megállok, mint jó három éve
azon a csendes rónaközépen.
Más dolgom sincs már, meghalni szépen...
Miért, s kinek?
Vajon ki érti meg,
ha azt mondom: éppen annak a kaszásnak,
ki nagy messze tõlem egyszer csak megállt
azon a csendes rónaközépen;
tán vakondtúrásba csapta a kaszát.
Próbáltam én is, tudom, hogy milyen
érzés, ha a penge hirtelen
megáll, megakad - s véle az ember:
szoborrá dermed, mozdulni sem mer,
mígnem föleszmél, s tudja, mit tegyen,
hogy ezen az aprócska szégyenen...
Valaki nézi, valaki látja õt,
elõkapja hát a kaszakõt,
s míg az végignyisszan az íves vason,
azt gondolja, hogy én azt gondolom:
jobb kaszás vagyok, mint az a bolond
atyafi amott a rónaszélen,
habár, gondolja, épp õ van középen -
mert aki van, az mindég középen.
Én most megállok, megfordulok.
Immár az vagyok, mit nem gondolhatok,
s nem gondolhat a vélem-egy dzsidás...
Még egy pillanat, még egy, és megtudom,
mit gondol rólunk a kukoricás.