A régi-új fénytörés

Egy õsi észak-amerikai indián monda jóslata szerint, miután a Földet kifosztják, megölik az állatokat, egy sokfajú, -hitű és bõrszínű emberekbõl álló törzs jelenik meg, s tagjai nemcsak beszélnek, hanem valóban cselekednek is azért, hogy a Föld újra kizöldüljön.

    Mit lehet cselekedni? Hát például - mondákat alkotni. A Liget 2005 februári számában az ökológia irodalmi megközelítésének újabb példájaként mutatta be Joseph W. Meeker A túlélés komédiája című könyvét, és ezzel új rovatot nyitott. Rendben van, gondolom, s kimondatlanul még a patetikus közhelyek is fölrémlenek bennem, itt az ideje, hogy a jó öreg irodalom új fénytörésben mutatkozzék, mint az emberi lélek mérnöke, meg az élet tanítómestere, örök értékeinek õrzõje - mint a legfõbb túlélõ! Ezt láttam egyébként Horgas Judit múlt nyári, augusztusi esszéjében is ("Mind makkopáncsba bú"), amelybõl kiderül például, hogy az Ahogy tetszik-ben a "méla Jaques" nem volt ám mindig az a furulyás, csörgõsipkás, félnótás fickó, mint akinek mostanában játsszák. Hanem, mondhatnám, tudatos környezetvédõ, talán a legelsõ "szivárványharcos". Az elsõ felvonásban Jaques bátran és szenvedélyesen ostorozza urát, a száműzött herceget és udvarát, amiért olyan kegyetlenül - és feleslegesen - pusztítják az ardeni erdõ vadjait. A darab alapjául szolgáló pásztorjátékban még nem is szereplõ fura figura elrontja az egész "természeti idillt", s végül - ráadásként - nem tér vissza a száműzött herceggel és rehabilitált apparátusával a városba. Mit akar ez a lehetetlen alak?

 

 

Komédia

 

A komédia a reneszánsz korában nem műfaj csupán, a szó az igazi drámát és színházat, az élet teljességét totálisan, a maga színes ellentmondásaiban kifejezni képes művészetet jelentette. Jaques úr reneszánsz figura, csakúgy, mint mondjuk a Hamletben a "vérnõszõ" Claudius, aki annyira szereti az életet, hogy az utolsó felvonás sok prófétáló és végrendelkezõ haldoklója közül

- egy keresztény királyhoz egyáltalán nem illõ kicsinyességgel - egyedül õ kiált orvosért. - "Ó, védjetek, barátim, csak seb ez..."

    A legkeresztényibb hadak, aztán a kálvinisták és a puritánok hosszú idõre véget vetettek a reneszánsz malackodásoknak. De a komédiát véglegesen nem tilthatták be. Théatre de Clara Gazul, comedienne espagnole című kötetében Prosper Mérimée a kigondolt spanyol színésznõ emlékiratai ürügyén még 1825-ben is a reneszánsz komédia szabályaiból vezette le saját dramaturgiáját. A század többi kifütyült drámaírója úgy tekintette aztán ezt az ügyes költõi hamisítást, mint kézikönyvet: ebbõl akarták megtanulni azokat a fogásokat, amelyek a reneszánsz idején a drámát és a színházat olyan elevenen éltették.

    A legjobb orosz szerzõk makacsul komédiának nevezték darabjaikat, egészen a Cseresznyéskertig. Még inkább így volt ez a 14. században, amikor Dante Komédiája készült, amelyet Joseph W. Meeker könyvének közölt részlete elemez. Meeker meggyõzõen bizonyítja, hogy a mű szerint hamis tudatával és felelõtlen tetteivel az ember maga rendezi be magának a világ három szintjét. A Pokol a biológiai és a morális szennyezettség színhelye. Ha a tanulás helyén, a Purgatóriumban az emberek megértik, hogy szerencsétlenségük oka a Világ önzõn egyoldalú, korlátolt felfogása, és másként, a többi élõlénynyel összhangban próbálnak élni, eljuthatnak a tudatos lét birodalmába. Dante és az egész reneszánsz azt sugallja, hogy az ember felismerheti igazi helyét a Világban, és az valóban az otthona lehet.

 

 

Természetfilozófia

 

A szépség, a teljesség és az egyensúly - csak az emberre jellemzõ - érzékelésével az irodalom képes a Világ egészének megjelenítésére. A reneszánsz jól ismerte még az összefüggéseknek ezt a rendszerét, amelyet holizmusként meg ökológiaként fedezünk most fel. Meeker orosz kollégája, Dmitrij Balasov irodalomtörténész például már a véres hegyi-karabahi és a balkáni háború fellobbanásának idején azon tűnõdött, hogy mindez nem egyszerűen a "létezõ szocializmus" agóniájának következménye, tehát sem az orosz szpecnaz, sem az amerikai tengerészgyalogosok nem tudnak majd véget vetni neki. "A nálunk eluralkodott vulgáris szociologizmus hatására szokás lett azt tartani, hogy az etnikum társadalmi képzõdmény, amely az osztály fogalmával rokonítható, ezért manipulálható, és kitett a hatalom voluntarizmusának. Pedig ez nem így van, sõt - mindenekelõtt - Marx szerint sem így van. Az ember a természet része, s az ethnosz, a nép, a nemzet - természeti kategória. Ez az a forma, ahogy a homo sapiens alkalmazkodik a természeti környezethez."

    A korábbi teoretikusokkal szemben, akik a szocio-kulturális, kultúr-pszichológiai típusok vizsgálatának mentén haladva lényegében a társadalom, illetve a szellemtudományok körén belül maradtak, a mai orosz kutatók elsõsorban természettudományos érvekkel alapozzák meg nézeteiket a természeti, és nem a társadalmi meghatározottság mellett. Kutatásaik arra irányulnak, milyen módon formálta a természet az orosz történelmi lét sajátosságait. Andrej Szaharov szerint a természeti környezet nagymértékben meghatározta az orosz nép jellemét, lelkületét is. "Ezeken az egyedülállóan sík, szabad térségeken, ezekben a komor erdõkben kovácsolódott ki karaktere, szívós, kemény, kitartó, ugyanakkor bizalmas, nyílt természete. Itt formálódtak ki azok az emberek, akik a rövid nyár alatt kapkodva dolgoztak, aztán kényszerű pihenõre vonultak a hosszú és kegyetlen tél idején. Vajon nem innét származik-e a kelet-európai síkság emberének sajátos, rohamszerű munkastílusa, nem emiatt hiányzik-e a rendszeres, folyamatos munkához való kedv, amely oly nagy jelentõséggel bírt aztán az ország sorsára, gazdasági fejlõdésére, társadalmi viszonyaira nézve? Nem szabad figyelmen kívül hagyni a földrajzi-éghajlati adottságoknak a kollektív irányításra gyakorolt befolyását sem, amelynek gyakorlata az orosz agrárszférában mélyen és erõsen meggyökeresedett, minden elõnyével (kölcsönös segítség, társadalmi összetartás) és hátrányával (a közösség uralma az egyén felett, a személyiség alárendelõdése a közösen választott vezetésnek) együtt. Az obscsina hagyománya, a középkorias kollektivizmus egészen a XX. század végéig áthatotta az orosz életet, megvédve a gyengéket, rátelepedve ugyanakkor az erõsekre, akadályozva azok felemelkedését."

    A reformok, peresztrojkák és forradalmak, meg az összes többi dilettáns kísérlet, hogy az alaphelyzet megváltoztatása nélkül próbáljanak gyengíteni az obscsina és Oroszország-Anyácska karjainak óvó és fojtogató szorításán, mindeddig véres kudarcba fulladtak. "Európa", Nagy Péter holland hajóácsai, Nagy Katalin szalon-felvilágosodása és Diderot-barátsága nem sokat változtatott ezen. De volt egy másik nyugati hatás, amely mélyen felszívódott: Rousseau, Schelling, Hegel, Goethe és Humboldt természetfilozófiája. Ennek már nem a "reformer" cárok és "nyugatbarát" hivatalnokaik, hanem a legjobb orosz írók és művészek voltak a közvetítõi.

    Fiatal korában Gogol - Puskin ajánlására - történelmet adott elõ a pétervári egyetemen, irodalmi sikereinek teljében pedig 3 kötetes földrajztudományi népszerűsítõ mű megírására készült A Föld és az emberek címmel. A lírai próza legnagyobb orosz művésze, Turgenyev szintén természettudósnak készült. Nagy port felvert Apák és fiúk című regényének "nihilista" kutatójában, Bazarovban a forradalmi demokraták önmagukat, pontosabban Belinszkijt vélték felismerni. Legalább ennyire ismerhették volna fel benne magát a szerzõt is mint természetfilozófust.

    Turgenyev elõbb Pavlov fizikai és agronómiai elõadásait hallgatta a moszkvai egyetemen, majd Berlinbe utazott, hogy közelebbrõl megismerkedjék Schelling és Hegel természetfilozófiájával. Legkedvesebb professzora ott Karl Ritter, a Gogol által is nagy becsben tartott összehasonlító földrajztudomány megalapítója, valamint a természetfilozófiai gondolkodás késõbb Oroszországba is meghívott, ünnepelt képviselõje, Humboldt volt. Berlinbõl hazatérve Turgenyev a moszkvai egyetem filozófiai tanszékének oktatójaként az új tudományos irányzatokról tartott elõadásokat. A hatalom azonban felismerte, hogy ezek az eszmék veszélyeztetik a "felülrõl" adagolt felvilágosodás és reformok hatékonyságát, és bezáratta a tanszéket. Így lett Turgenyev "csak" szépíró.

    Kafka zseniális orosz elõfutára, Szuhovo-Kobilin ifjan Hegel követõjeként filozófiát, matematikát, fizikát, kémiát, csillagászat- és ásványtant, botanikát, zoológiát, agronómiát hallgat a pétervári, a heidelbergi és a berlini egyetemen. Hét vaskos kötetben oroszra fordítja és kiadja mesterének munkáit. Majd hozzáfog saját természetfilozófiai rendszerének megalkotásához, amelynek lényege a Lét és a Gondolkodás, a Természet és a Lélek egysége. 

Folytathatnánk a sort a Darwin felfedezõ útját megismétlõ Goncsarov fõcenzor úrral, a Szahalin demográfiáját feltérképezõ, Közép-Oroszországban Édent teremtõ, a birtokán 900 gyümölcsfát saját kezűleg elültetõ és gondozó, praktizáló orvossal, Csehovval, a szántó-vetõ Tolsztojjal és Korolenkóval, Leszkovval, Bunyinnal, Levitánnal, Ajvazovszkijjal, a podvizsnyikokkal, és így tovább. Az orosz irodalom és művészet életszemlélete mindennek következtében már-már holista, sõt - panteista. Valószínűleg ez lesz majd a fõ ihletõje új virágzásának is, amint Japánban és Kínában is történt.