Betűtáncoltatás
vers (részlet)
VOLT EGY ALMAFA
Volt egyszer, volt egy almafa.
Megálltam õsszel alatta.
Délután lett, adta magát,
mutogatta zöld hajlatát,
savó-sárga ég izzott körül.
Ringatott az alma árnya.
Ez lesz a kezdet. Almamag.
Fává lobban egy perc alatt.
Almafa-létra, "A" betű.
A világ kilenc kerekű,
gömbölyded álom, vad kocka -
emitt papírra kotyvasztva.
MÓRES
"Á"? Dehogy. De hogyan akkor
tovább, hogy a lendület el ne
hagyjon? Haladjunk, ha nem
egyvégtében, úgy két vágtában,
az is jó lesz talán, csak legyen
valami móres! Nem tanítani
szeretnélek, inkább figurázni
vele, veled. Sötétjébe mászni.
Jössz? Te, te! Ugyan ki más?
Módszerem neve: betűtáncoltatás.
A RITMUS ÁTVEZET
Beszéljünk, beszélj, itt a "B".
Botok, dobok: mind fölfelé
visznek, meleg szél zizeg,
hallod, a ritmus átvezet
két mancs, két hegy, két űr között,
hol vaskampókkal ördögök
dolgoznak, bűzük arcul csap.
Érzi az ember nap mint nap.
Egy szippantás és beleszédül.
Rímei letöredeznek.
Higgy az öregnek.
A LEGJOBB MÓKA
Ábécé rendben, csakis úgy.
Ne félj, hogy mára elavult.
Csálé "CS", te csempe, csorba,
csörgess cserfes, csikogj csóka,
csinálni - a legjobb móka.
"Csé"-im, csibéim, mind a kilencen,
ez itt a Van, és az a Nincsen.
VAN KÜLÖNBSÉG
Domború "D", domb, doromb, dió,
meg egy fiókban alvó dáridó.
Csupa vidám. De ha dagadt a "dé"
vagy büdös? Ha dobra verni kín, vagy
léha dísz, vagy dugába dõl bután?
Én a dünnyögõst kedvelem,
a démonitól félek és eszembe
se jut, hogy két "dé" közt nincs,
hogy nincs különbség.