Bíró Zsuzsa mozija

Van-e szebb, romantikusabb, izgalmasabb, érdekesebb és némileg fájdalmasabb, mint rálelni az elhalt szülõk hátrahagyott noteszeire, leveleire, naplóira? Bíró Zsuzsa briliánsan villódzó, szöcske-szökdelésű írása a Liget 2005-ös májusi számában, az Apák mozija lapról-lapra ezeket a jelzõket tolultatta fel bennem. Irodalom, film, filozófia és memoár virtuóz stafétája ez a mélységesen szubjektív érdeklõdés-görgeteg - nehéz volna szilárd kategóriába zárni mint műfajt, éppen határtalansága miatt. Anélkül, hogy részletezném az ebbe a valamibe zsúfolt tartalmat, engedtessék meg elmondanom, hogy az írás elsõsorban azért tetszett, mert - nem késztetett gondolkodásra, azaz a mondandók elemzésére, intellektuális feldolgozására. Meglehet, ez így sértõnek mutatkozhat az íróra és kérdésessé teheti e sorok írójának szellemi kapacitását is, de éppen a történetek sodrása, az olvasmány-dinamika (ha van ilyen), a feltételezések továbbfejlõdése a ludas ebben. Vastagon jönnek az információk, Delmore Schwartz 1937-ben írt, de 28 évvel elõbb játszódó novellája (mozija) nyomán Amerikából átlépünk Balatonfüredre, itt ugyancsak 1909-et ír a naptár, az író ötéves anyukája az egy évvel fiatalabb és ugyancsak ott nyaraló Koestler Artúrkával játszik a Grand Hotel kertjében, három év múlva ismét találkoznak Füreden, és a hétéves Koestler Artúr akkor felvilágosítja a naiv kislányt "az élet tényei felõl"... Koestler errõl az epizódról nem ír memoárjában, de ez elég Bíró Zsuzsának a korszak és alakjai tovább-játszatására, hogy a szülõk leveleiben, noteszeiben talált rejtélyes jelekrõl, hoszszan húzódó, házasságuk elõtti szerelmi huzavonáikról tűnõdjön. Eközben belép "igazán" a huszadik század, az író lepkeként szálldos család és a tágabb univerzum összefüggései között, szinte szinkronizál, úgyszólván filmkockákra telepíti a sokrétű felfedezés-halmazt. Az apák mozija vetítõdik.

    Azt mondtam, azért tetszik elsõsorban, mert nem késztet - mégiscsak esszé lévén? - gondolkodásra. Vagyis elsõsorban Bíró Zsuzsa érdeklõdése ragad el, s teszi mindenekelõtt olvasmánnyá, amit írt, és csak másodsorban tanulmánnyá. Nem tudom, említhetem-e itt a Mallarmé macskái kötetének darabjait (a cím másik kedveltem, Julien Barnes Flaubert papagáját juttatja eszembe), ahol szárnyra kelõ érdeklõdése ugyancsak megutaztatott a kor-áramlatok tájain, s mint megbűvölt olvasó, föltétlenül elfogadtam az elém tálalt tényekkel és esetlegességekkel egyensúlyozó történetiséget.

    Szeretem Bíró Zsuzsát. Azt, hogy olyat írt, mint az Apák mozija. Elteszem magamnak.