fordítás: Gordon Sayre

Antoine-Simon Le Page du Pratz 1718 és 1734 között, a francia gyarmatosítás zűrzavaros éveiben élt Louisianában. Születési helye és ideje nem ismert, a neve holland eredetre utal. Katonaként utazott az Újvilágba, de hamarosan földbirtokra tett szert Natchez mellett, Mississippiben, és legalább nyolc évig egy bennszülött nõvel, valamint számos rabszolgával élt ott és gazdálkodott. Miután visszatért Franciaországba, 1751-ben és 1752-ben cikksorozatot publikált a gyarmatról a Gazdasági Hírlapban (Journal Oeconomique), majd 1758-ban közétette a háromkötetes Louisiana története (Histoire de la Louisane) című munkáját. Ezt a rendkívüli szöveget ma kevesen ismerik, pedig kellemes olvasmány és felbecsülhetetlen információforrás a gyarmati Louisiana és az õslakosok, különösen a natchez törzs kultúrájáról. A francia histoire szó egyszerre jelent történetet és történelmet, s a könyv céljait és hagyományait tekintve valóban messze több a történelmi leírásnál. Azokra a sok műfajú, kevert gyarmati írásokra hasonlít, amelyeket Peter Hulme a Gyarmati találkozások: Európa és az õslakos karibi, 1492-1797 (Colonial Encounters: Europe and the Native Caribbean, 1492 -1797) című könyvében mutat be: "eljárások és elemzési módszerek, írás és képi ábrázolás egyvelege ez, mely máshol élesen elkülönülne téma és műfaj szerint, mint katonai stratégia, politikai rendszer, társadalmi reformok, fiktív irodalom, személyes visszaemlékezés és sok más egyéb". A könyv imperialista felhangjai egyértelműek. 1763-ban, a hétéves háborúban elszenvedett francia vereség következtében az angolok megszerezték Louisianát, és sürgõsen tájékozódniuk kellett a Mississippi völgyében fekvõ hatalmas földterületekrõl. Ugyanabban az évben Londonban megjelent a Louisiana története angolul, de az új cím a szomszédos angol gyarmatok részeként említi: Louisiana avagy Virginia és Carolina nyugati részeinek története (The History of Louisiana, or of the Western parts of Virginia and Carolina). Az angol kiadás megkurtította és átszerkesztette az eredeti francia szöveget, mintha a korábbi ellenség szavait érintetlen formában nem tudták volna elfogadni. A fordításban a történelmi célokkal szemben még inkább elõtérbe kerültek az üzleti szempontok. Az ismeretlen szerkesztõ/fordító elõszava elmagyarázta az angol olvasóknak, hogy a könyv segítségével "most nagy nyereségre tehetnek szert az országokból", melyek "Nagy-Britanniát alanyi jogon mindig is megillették... mivel mások tapasztalataiból okulva busás hasznot hozó vállalkozásokba foghatnak".

    Az ökokritika számára látszólag semmi sem kevésbé vonzó téma, mint egy gyarmatosító célokat szolgáló, nyereségorientált szöveg. Az európai vágyálmok kivetítése Amerikára az õslakók kizsákmányolásához és a természet belsõ értékeinek lebecsüléséhez vezetett. Eldorádó vagy az északnyugati átjáró keresésekor az európai felfedezõk bemutatták, hogy a mesés gazdagság kitartó bűvöletében milyen állhatatosan figyelmen kívül tudják hagyni az amerikai táj igazi arcát. A hírhedt mítoszok káros öröksége közismert, de kockázatos volna megtagadni ezeket a történeteket: fel kell ismernünk e mítoszok erõs varázsát, és a mögöttük rejlõ ambivalens vágyakat. A kifogyhatatlan természeti erõforrások mítoszaiban összekapcsolódnak a vad tájak, az emberi vágyak és a felfedezésekrõl szóló irodalmi művek. Ahogy Timothy Sweet a Gazdaság, ökológia és utópia a korai gyarmati ismeretterjesztõ irodalomban (Economy, Ecology and Utopia in Early Colonial Promotional Literature) című munkájában kimutatta, a gyarmati ismeretterjesztõ értekezések alapvetõ kérdéseket tisztáztak a társadalmi szervezõdést és a természeti erõforrásokat illetõen, sõt, az ökológiai és gazdasági erõk összetett elméleteinek is helyet szorítottak.