Kinn a terepen

Találkozni egy macskával, jó alap a reggelhez.

Még nem döntöttél? Bálványok döngetik koponyád.

Kinn a terepen könnyebb elviselni, hogy

 

magadra hagytak mind a szépséges elemek, s

mikor rád szál csöndben a tágasság sötét leple, mintha

mégis hazavágynál az egyetlen szobába, hol

 

falak közelednek egyre, vagy belőhetnek a

tágra nyílt ablakon, a forróságtól elnehezült aggyal

félrevezérelve érzékeink.

 

És melyikünk az árnyék?

Este, a hold fényénél minden vakítóbb, óriássá

nőnek vágyaid, kitárulsz, magadba temetkezel.

 

De kinn a terepen, a nyitott tér belátatlansága rémít.

Mi legyen hát? Oly rossz egyedül bárhol, oly

jó veled mindenütt. Volnék hát árnyékod, hogy

 

életet lehelj a térbe, hol nem vagyok, de fulladok...

Már túlléptem rajta. Alig emlékszem.

Ha felidézem, mindig más.

 

De honnan ezek a sötéten ragyogó foltok

a karomon, s a mélyülő árok a szemem alatt?

Gyere haza! Adj lelket a háznak!