A gyerek

Különös vagy megszokott, de így igaz

- az olvasó az én gyerekem.

Hát szükséged, vágyad mire van,

gyermekem, a meglazult, szétesett

játékok, lelkiismeretek vonuló hordalékában?

A gyereknek nyugalomra és törõdésre van szüksége,

kifõzött szavakból bölcsõre, hangra, mely egyszerre

csönd is, és hajnaltól alkonyig tart. A gyerek persze

válogatós: utálja a spenótot, s a monoton bukdácsokat

a lakatlan rímrögökön, mert társas lény; érdeklõdve

új arcokat keres, de mindig az öregre figyel.

A könyvesboltban mindent szájba vesz, de többnyire

csak az édességet majszolja. A nagyobb gyerekek már

tudják, hogy a cukor megnyüvi a zománcot, s hogy

a táplálék változatosan jó. A gyerekkel gyöngéden

és óvatosan kell bánni, s magyarázni neki: 

hagyd azokat a girhes hirdetéseket, fuj, nem szabad,

ne mássz a képcsõbe, ezek nem a te méreteid.

Én tudom, hogy te mindent és azonnal akarsz,

de végül magad sem tudod, hogy mit, a hangzavar

többszörösen agyonbeszélt pestisében - óvatosan,

mert megszédülsz és elesel..., csak lassacskán, ahogy

erdõben a katica kérges idõk harasztjain, ahogy

kisujjadon araszolva az elmúlás árnyékai...

Ne fészkelõdj - az, ami adott, adva lesz.

A hegyeken, szavakon túl mindig lesznek erdõk,

amelyek várnak rád.

De idõ aludni...

Kockásfülű nyulak és cserebogarak repülnek,

tél közepén zsiráfok ügetnek a Hõsök terén át

moziba, mert neked, gyermekem, mesére és titokra

is szükséged van.

Tehát csiribá, csiriné,

álmod legyen senkié.

Holnap is lesz versike,

S benne fõnév meg ige.