az Orczy-kertben
novella
Orczy Lõrinc báró, Mária Terézia öreg tábornoka 1783-ban vásárolja meg a hasznavehetetlen pusztaságot a város falain túl, és szinte érintetlenül hagyja. Halála után fia, Orczy László örökli, hatalmas költséggel és több éves munkával parkká alakíttatja, majd fõúri gesztussal a kert legnagyobb részét megnyitja a város polgárai elõtt. Az akkor még félnapi járóföldre esõ, romantikus angolkert hamarosan kedvelt kirándulóhellyé válik, híre megy az országban egyedülálló, 36 öl hosszú üvegháznak is, özönlenek a kül- és belföldi látogatók.
Az egyre fejlõdõ kert sorsa 1829-ban vesz vészt jósló fordulatot: a teljes területet megvásárolják az Orczy-családtól, hogy felépíthessék a magyar tisztképzõ intézetet. Hosszú évekbe telik, míg elkészül a Mária Ludovika királynéról elnevezett Magyar Hadi Tanoda, de amikor Windisgräz bevonul Pestre, megszakad az oktatás, az épületet katonai kórházzá alakítják. A szépséges kert és környéke késõbb is egészségügyi célokat szolgál: 1866-ban, a porosz-osztrák háború idején 60 katonai kórházbarakot állítanak fel, és a betegek nyugalma érdekében kitiltják a közönséget. Valóban az Orczy-kert levegõjét e dús növényzet a legegészségesebb alkatrészekkel látja el, és e hely a lábadozó betegeknek különösen ajánlható. De a civilizáció, mely gyárkémények füstjei közt lebeg, itt is megháborítja az idyllt. A kertet ugyanis több oldalról füstölgõ gyárak környezik, melyek rossz szagú gõzükkel az egész környéket elárasztják és piszkos felhõket küldenek a kert fölé. De vigasztaljuk magunkat: ez az anyagi haladás lehelete! Ehhez a lehelethez némileg hozzájárul Stern János is, aki tŰzijátékot gyárt a favázas üvegházzal szomszédos épületben. A porig égõ üvegház teljes növényzete megsemmisül a tŰzben.
Jávor, platán, bokrétafa, hárs, bálványfa, nyár, nyír, tölgy, parókafa, tamariska, orgonalevelŰ katalpák, még egy óriási japán Sophora is él a parkban, ám mindezeket veszély fenyegeti, mert a felügyelettel megbízott kertész fizetés helyett haszonélvezeti jogot kap, így egymás után vágja ki a fákat, a gyepet pedig kaszálóvá alakítja. A városi polgárok az egyre szaporodó korlátozások ellenére kitartanak a kert mellett, a vezetõség eleinte még eredményesen, majd mind halkabban tiltakozik a katonai hatóság határozatai ellen, az adományozó Orczy báró szándékát emlegetik - hiába. Amikor 1872-ben az újból megnyíló katonai intézetre hivatkozva a miniszterelnök a kert korlátozott nyilvánosságát is megszünteti, a fõváros közgyŰlése hang nélkül tudomásul veszi.
1919-ben a Tanácsköztársaság alatt rövid ideig megint látogatható, majd ismét tilos a belépés. A Ludovika növendékei 1944-ig gyakorlóterepként használják a kertet, a második világháború után a Kossuth Akadémiának átkeresztelt intézet katonái inkább a visszamaradt robbanóanyagok hatástalanításával foglalkoznak. Az egykori szõlõskertek helyére a BKV buszgarázsa kerül, az évtizedeken át tartó szennyezés miatt a kertet most újjávarázsolni vágyó önkormányzatnak ezen a területen két méter mélységig ki kell cserélnie a talajt.
A talaj feletti szféra megtisztításán Oláh Ernõ csellómŰvész munkálkodik: cigányok és nem cigányok összebékítésének reményében idén augusztusban ötödik alkalommal ötszáz fõt vendégel meg a kertben. A gulyásevéssel egybekötött festmény- és hangszerkiállításon bárki részt vehet - kétszáz évvel ezelõtt valami hasonlót akarhatott Orczy László báró is.