Fehér
vers
Nézem a földet, mint a hóvirág.
Fehér vagyok, tõle kaptam a gipszet.
Mindig elbontható, horgolt fehér.
Lelógok a fejemrõl. És vakítnak,
vagy én vakítok sisteregve, mint az
oltott mész. Érintetlenül fehér.
Forró fehér, egy fürjet megsütök
forró bõrömön. Mindent mélyre ások,
de minden úgy van bennem, mint a holdban.
Akkor születtem, amikor a nõk
még nem átkozódtak. Mindenkit sértõ
fehér. Legfeljebb félfehér, akár a
rézparázs. Fehéren, így tanulok,
amíg tartom a számat. Szüksége
volt rá apámnak, hogy lássam, amint
elég. Súlyos, de néma, mint egy árva
dervis. Rettenetes szürke tudásom
ellenére púpfehér, mint a hólyag.
Még életem se tudom felfedezni.
Napok, forró alagutak. A félig
értett dolgokat megõrzöm. A porba
fúrom tüskés fészkemet, mint a tyúkok.
Lábnyomom õmiatta láthatatlan.
Kínom is fehér, mint a viszketõ,
megvakart bõr. A csikkem ámbrasárga.
Fehér vagyok, sérült gerincvelõ.
Akkor is a sárba csúszom, ha semmi
nem történik velem. Jaj, nem tudok
megtörténni. Ha meglátom a földet,
már boldog vagyok, boldog, mint a légy,
amelyik húsra talál. Roncsfehér.
SzörnyŰ csoda, hogy még valaki lát.