Az a rengeteg
vers
Igen, a fákban, a fák koronájában,
az ágak és gallyak labirintusában,
a gallyacskák tövén, a rügyekben, igen,
a rügyek feszülõ, pattanó kúpjában,
vagy a levelek mintás erezetében,
haragoszöld húsuk erõs rostjaiban,
a lomb fodrai közt megbúvó árnyakban,
és a kéreg páncélja alatt bolyongó
nedvekben, az évgyŰrŰkben, a göcsörtök
és a csomók õsanyagában, a gesztben,
a gyökérzet torzonborz hajszálaiban,
hajlaton kapaszkodó eres karjában,
igen, a fákban ott rejtõzik mind a négy
õselem: üstökük a szél birodalma,
szoborként tornyosulnak a levegõbe,
levelükön csillog a hajnali harmat,
lombjuk minden esõcseppet feltartóztat,
mindhalálig sátrat vernek egy tenyérnyi
földön, bokájukról föld pereg, lábujjuk
közébõl föld, és derekukban ott lobog
a világ összes kandallójának lángja -
igen, a fában, egyetlen árva fában,
ceruzánál is vékonyabb palántában,
havat sem látott csemetében, fél tucat
levelet lengetõ suhancban, e suhanc
egyetlen levelének darabkájában,
elsõ kis rügyének esetlen héjában,
egyetlen fácskának egy porcikájában
ott az egész erdõ, a föld minden fája,
ott a szél, a víz, a tŰz, a hamu, a gyász,
ott az a sŰrŰ, sötét,
az a rengeteg.