A retina szoborkertje
vers
Részletek a ciklusból
NYAKÁBAN CENTIMÉTER
Az a szabó, ahogy férceli
a zakót a próbababán;
nyakában centiméter bólong,
szájszegletében szál dohány.
A mesterség képrámájában
retinámba metszett alak,
az ujjatlan zakó fölé görnyed,
tudat-hunyásomig ott áll.
Maradandóbb egy bronzszobornál.
A FűSZERES
Weisz bácsi a vásárcsarnokból
húzta zöldséggel megrakott
targoncáját sötétke fűszerüzletébe.
Hajnalonként, amint megérkezett,
leült a kopott boltlépcsõre,
s kifújta magát,
mielõtt nyitott.
Azt hittem, sosem fog felállni,
s úgy hagytam el, hogy most is ott ül
emlékezetem peremén,
õszen, zsidó sorsába dõlve.
VÉSET
Egy életfogytiglan mozdulat
az agy tömlöcébe zárva,
s a hazaérkezés kilincs-szava.
Dombormű a homályló szoborkertben.
Megmintázott, de befejezetlen
relief, félkész figura,
egyszer-volt és sírja-sincs ember.
Simogatom, élesztgetem,
tágra zárt tekintetemmel.
BOKODINÉ
Cserépkályhánál melegített
paplannal takart be minden este.
Bújtatta a hétéves üldözöttet.
Anyám nem volt Bokodiné,
de Anya volt a vérözönben.
Ötven éve már számomra
érte szól a harang, ha zúg
Csillaghegyen és Melbourne-ben.
BEHÍVÓ
Ahogy az ajtóból még visszafordult
máris görnyedten a szálfa-ember.
A zöldvászon hátizsákja!
Gyerekszemmel még követtem
a keskeny utcán, amint elindult
életembõl egy rongyos priccsre,
munkabarakkba, gázkamrába.