Kis ciklikus: „A rímnek bűvtanáról”
vers (részlet)
1.
Szólhatunk a versről mint bűntanyáról,
de akkor is a rímnek bűvtanáról!
Hogy Babits sem ritmizál ki - Pilinszky
rímelését előre elkölcsönzi
a meg sem jelenésből: e tanulság
életünkre méri a rímek sorsát.
Mert tiszta még a kép - "elhal... magánnyal",
Így, ahogy reá csap a "sörteszárnnyal",
hanem ahogy előző-során "könnyű",
úgy lesz egy kicsit tört-kettősen "szörnyű"
a válasz, ha e szörny-hű hű lehet,
ahogy végződéshez az eredet.
Mind mi vagyunk. Az "elragadtatás",
és Babits-Baudelaire-nél a "krétaváz",
de oly esetleges az, hogy "emlékem",
és csaknem bulvár-rím rá: "büszkeségem".
Gyengeségeink, ah, telenovellák,
mintha - Pilinszky - rongyunk tetoválnák.
2.
"Kis ciklikus? Miért?" Nem válaszoltam,
ha bűv-, ha bűntanya, a rím így balzsam,
döccenésével, bár a megfagyott
kence a tégelyben ömlesztve-hímzés,
és a képzavar csupán az elemzés,
átvett rím, s így a "tagok" s a "dolog".
A messzebb "messzebb", és a "tépettet"
reá, előreszól Sylvia Plath-ig,
szinte mondja, gázról vedd le a platnit,
nem mint a rímet, szagot - oh, égettet! -
ne várj, és fekhetnél ott, míg a pitymallat
hidege ér, ha ajtót rád nem nyitnak.
Belém nyilall: ez a nap, szakadékos
utcák résén, házfalak közt, hajó
büféasztalán, íme, a való,
kapitány, te - örök utas, elég rossz
a helyben-híd, a túlsó partra át,
ne akard vizek fantomasztalát,
menj, a szakadékban keresd napod,
hívebb, mint a szenny-hullámoztatott,
vagy a hullámoztatta, tatta, tatta,
nap, hideg asztalon, rőt, míg alatta
a rímek uszadékos tánca járja;
kései költőnőtől hableánya.
3.
Így jár kört - a rím! -, s ha ciklikusan,
lejárt rugó, enigmatikusan
záruló labirintusban suhan,
a ráció gőgösen elveti,
de ne keresd, honnét ő: ints neki,
és ha kincsei, és ha tincsei,
pincsei, ha vakkant, ha sikong,
ha üreget hazudva, mélye kong,
holott csak alvajárón kél - s busong.
Vigaszos-e? Gazos-e? Sima pázsit,
kisiklasz rajta, nem jutsz el párjáig,
a rímpárban... csak feltétel, odáig
ér, ahol viszont-hangzása lecsap.
E várakozása, ez vagy magad,
s megannyifelől még mi - belekap
a hang, a tartalom, az olvadón
felrakott új szín -, mintha oltalom
lenne, szobafestők halálomon
kifognának! A rímmel, vakarókkal,
takarókkal szent óhaj, dísz valóddal
ragyogj, rím, kaptató - s omló hegyoldal.