Tapadnak össze mind merő próbálkozás
vers
"receptet, amely csillapítja a szabad lelkek végtelen szorongását"
(Camus)
A Belvárosi Kávéházban ?61-ben
Hernádi Gyula mutatta talán azt a képeslapot
a halálos karambol fotójával s csak aztán olvastam
a Közönyt pedig megvolt nekem egy munkáskönyvtárból
kölcsönöztem s valahogy nálam maradt.
Az első mondatokon nehéz volt túljutnom
ma halt meg anyám vagy talán tegnap
a tizediken az egészen az izzó fehérségen és feketeségen
de nem kérdeztem csillapítják-e szabad lelkem szorongását
a szavai a szavak az ég kibírhatatlan ragyogása mögött mi van.
Hernádi Diracról is mesélt akkor jól emlékszem vagy csak
így él bennem leülepedett részecskéimben
az antianyag relációi és a karambol.
Egyik döbbenet a másik után zuhant rám és azóta is
reménytelen túljutni az elemi lépcsőkön le vagy fel és hová
ma sem tudom hogy szabad lélek van-e vagyok-e a világon
mondások zenéi viszik az embert. A szorongás
tárgyilagosabb bizonyságnak vélhető hogy valóban
létezünk s a megtörténtek héjként mégsem
az ürességet tartják álnokul egyszeri porszemek
tapadnak össze mind merő próbálkozás. Lejátszódnak.
A kávéházban irodalmi életet alakítók közt hallgatózva ültem
recept szerint vagy sem mindegy már ha akkori énem
és Camus most onnan megérkezik ide. Vasárnap délelőtt van.
Nézik mit csinálok s hogy itt vannak ez máris csillapít.