Garabonciás
vers
Goethe-parafrázis
A vénséges bűvész-mester
engem nagykorúsított
keze alatt mit ezerszer
megéltem már nem titok
szemlélők barátok
teremtek csak magam
ti meg csodáljátok
mind egyhangúan
Rajta rajta
nagy tudásom
a világon
verjük csapra
meglátjátok a naptárom
csupa piros nappal tarka
Akiket tisztelve szerettem
kos-csengő szavukat követtem
könyvüket lankadatlan
böngésztem révületben
nem hagytam elszámolatlan
mára oltár-kövek
hozzájuk varázsigém
idéz híveket
nevük fénylő nappal
nem fakítja szürkület
Amit megműveltem
tenyésző kertemben
gazda szemem előtt
tenyeremben puha
prémű bolondozó
kezes nyuszika
légterembe színt
szikrázó kolibri
napokat heteket
tolla színesít ki
ereszem aljára
igéztem meg fecskét
óraszámra kedvem
fölvidító röpkép
de szavam hatalma
véges a határa
fecskére nyuszira
kolibri-madárra
az egyiket kánya
elragadta tőlem
eltévedt a másik
saláta-erdőben
nem számoltam azzal
a fecske is télre
hűtlen elköltözött
trópusi vidékre
Vár-e még rám mégis éden
facér bűvészinasokkal
útra keltem megkerestem
lombos liget szigetében
néztünk körbe karikára
jobbra-balra néztünk szerte
szállásunkat égaljunkat
drótsövény már körbeszegte
túl ellencsapat
vicsorít fogat
megszabadulásom
minek köszönhettem
az a vajákoló
jelszó ismeretlen
kinn föllélegezve
fejem beleszédül
kőoszlop emberek
élő kerítésül
körbefognak nem eresztenek
Drága mester
vissza inkább
vedd ez egyszer
halandónak
tanulónak
ami jutott
lyukas titkát