Szarkaláb
vers
Ahogy a jelek falon,
asztalsarkán, egy szarka
nyomai a hóban, a járdán,
dimenzióik megnövelve,
mint széthulló rönk sikolya
a baltán, előbb kiterjedve
kerengnek fel, aztán fakul,
horpan a látszat, darabokra
válik és lezuhan, omlik,
maréknyi massza lesz
a szarkalábak topogó
riadalma: töppedő
hókása habja...
kifeslenek a misztériumok,
falat, asztalsarkát, a porló
betont is magára hagyva
tűnnek el, holnapra
nyoma, holnaputánra
emléke sem lesz már
hónak, szarkalábnak,
asztalsarki jelenésnek,
csak deszka marad,
cement és kavics és derengő
mész a vakolatban tartja
a vázat, formázva puszta
járdát, üres asztalt és házat.