Füvészkönyvből egy consolida
vers
A másfél éves Dávidnak
Farkasfog, szarkaláb és kakastaréj
suttognak lágyan, ne bánd, ha csak nevek.
Álmodnak légből szőtt vendégek veled,
zsibong a nyelv háza, áramlik a tér.
Lelőhelyünk Nádasdaróc és Türe.
Lép a láb, röppen a szarka, tolla hull.
Az idő eltelik irgalmatlanul.
Virágzik Váralmás, Zsobok kék füve,
Gyergyóban sebre ír a consolida,
szemre font gyógykoszorú, illatkarika.
Mákó, Gyermonostor, Kótyuk, Kiskapus,
Szucság és Zsibó rétjén nyílik, szeresd,
sarkanyús szirma, meglátod, elvezet.
Talpad alá terül hűs útilapu.
szarkaláb latinul: consolida
Amikor a Liget szerkesztői elfogadták az áprilisra tervezett tematikus szám hívó szavát - szarkaláb -, szigorúan meghagyták, hogy a mintegy három évtizede írott A szarka és a szarkaláb című, úgynevezett gyerekversemmel nem vehetek részt az összeállításban. Bólintottam, de megérintett a hajdani vers szójátékos könnyedsége, s félig önironikusan gondoltam, hogy olyan verset ma már nem is tudnék írni, s erre máris elhatároztam, hogy mégis: amit akkor apa, most nagyapa-fejjel próbálom, és legifjabb unokámnak ajánlom. Így is lett, mint fent olvasható, de mindez még nem indokolná a jegyzetet. Hanem a legifjabb unoka négy és fél éves nővére, Johanna megtanulta és elmondta nekem a régi verset, hozzátéve, hogy valami hiányzik a közepéből. Aztán mi? Hát a körtefa... Hmm, gondoltam, még aznap estére pótoltam a hiányt, szigorú megrendelőm kívánságára a két négysoros szakasz közé betoldottam egy harmadikat:
A szarkaláb egy kertben állt,
a szarka éppen arra szállt.
A szarka mondta: Csörr! Segíts!
a gazda üldöz, rejts el itt!
A körtefa meg hallgatott.
Jobb, ha magamban így vagyok.
Alig értem, mit beszélnek.
Elmondom a déli szélnek.
A szarka, szólt a szarkaláb,
a szarkalábbal nem barát.
Mit ér a név, te névrokon?...
Én rózsákkal barátkozom.