Poirot fásult
vers
Hogy ki a gyilkos, már nem érdekel:
mindenki gyilkos, és mindenki áldozat.
Új történet se kell.
Minek megint egy véres változat
az unt dallamra - kapzsiság,
féltékenység és bosszúvágy.
Nem nyílik szebb virág,
csak megszokást nevel a régi rózsaágy.
A bárányfelhők szabadcsapatát
szemlélem most, székemben hátradőlve.
Az esti kerten árnyék villan át:
egy szajkó. Körbenéz, leszáll a kőre.
Szobámba mennék,
végigdőlnék az ágyon,
arcom simítsa bolyhos takaró.
Italra vágyom,
mely forró, illatos és lágyan olvadó.
Pihenj, hű társam, szürkeállományom!
Csokoládét kortyolna Poirot.