A mozgókép forradalma
vers
Bachot hallgatok.
Közben a forgalom zaja beszűrődik az utcáról.
Két identitás közé szorulok.
Becsukom az ablakot.
A meleg lassan elterpeszkedik.
A fotelbe ül, az ágyra fekszik.
Ukrajna, Gáza, Magyarország.
Tehetek-e bármit, bezárkózva a panel-vadonba?
Vagy elrendeltetett, hogy életem addig nyújtózik,
amíg a vashuzalok?
Rozsdásodom, gondolhatnám,
mégis szól az „invenció”.
És illúzióm támad:
egyre hangosabb,
túlburjánzik a falakon,
rátelepszik a történelemre,
és megemeli a valóságot,
ahogy egy némafilm.