Egy régen volt kasszírnő
vers
Manet: A Folies-Bergère bárja nyomán
Mint a kandiscukorra öntött kávénál,
úgy jön meg ennek is az íze, utólag.
A záró korty szinte már szirup.
A döntés rajtad áll − s rád tapos:
Kávé leszel vagy cukor? Vagy elálló,
csészét nem tartó kisujj? Dönts hamar!
Gyorsan! Most! Mert az idő megelőz,
és se hab, se szaharin, se múló gőz,
csak a zacc a főző alján;
s többé már semmi hecc, bár a számla
ott vár az asztal lapján: vendég, fizess!
A szervízdíj itt a nézőnek is jár,
mielőtt − dob a nem létező tortán −
jön a megkésett maflás.