A szépség koldusai
vers
Lehet, hogy nem ez a világok legjobbika,
de meglehet, hogy a legszebb.
Más bolygókon talán
kevésbé kegyetlen az élet,
kevésbé iszonyatos a halál,
kevésbé véres a születés,
de ott biztos a szépség
is szegényesebben található.
Rio fölött,
a szegénynegyed előszobájában,
egy gazos helyen anyakoca fekszik.
Sovány és foltos, egykedvűen szoptatja
két egészséges malacát.
Szegénynegyed, nyomorváros? Nincs magyar
szavunk rá, ami pontosan lefedné
azt a hiányból épült bűzlő, veszélyes, halálszagú,
világtól elvadító telepet. Ha az a nép
kitör egyszer onnan, nem
vízért, de iható italért, ehető
ételért, otthonos otthonért,
aranyos aranyért, izgató izgalomért,
az olyan lesz, mint a sárlavina.
Mint a történelem újraindítása.
Most az egyik, ha van köztük
egyik, és nem mindenki másik,
disznót tart, és a disznó eltartja
magát ezen a szűk kirándulóhelyen.
Vajon mennyi húst tud majd adni?
Meddig él ő, és a két kismalac?
Mikor lesz ezen a helyen is
kunyhó, bádogház, kulipintyó?
Van-e neve a kocának?
És a két malacnak? Mért nem született több?
Vagy azokat már megették?
És a rosszul átsütött húsra
opálos színű vizet ittak,
mely fröcskölve folyt a ház előtti csőcsonkból?
Lehet, hogy nem ez a világok legjobbika,
de meglehet, hogy a legszebb.
Más bolygókon talán
kevésbé kegyetlen,
kevésbé iszonyatos,
kevésbé véres,
de ott biztos...
Egy sötétzöld levelű fa alatt
pár növényevő áll, és a szürke
felhők mögül soha elő nem tűnő napra
és csillagokra gondolnának,
ha lenne egyáltalán sejtésük az égről.
Az íztelen leveleken egyenletesen kopog
a soha el nem álló csendes eső.