Primula maxima

Pár napja felemás, ibolyaféle virágra akadtam,

a házfal és a betonjárda réséből hajtott ki,

két bársonyszirma sárga, kettő sötétkék;

mi ez, miféle kankalin?

Keresek néhány szálat a tarka márciusi hegyen,

gondoltam, és mentem:

a pipitérektől, pittypangoktól a fürtös gyöngyikéig

kínálkozott megannyi virág, csak kankalin nem,

még hívtam is kedveskedve-zümmögve nevét: „kankalinka”,

de semmi; és ekkor,

a meddő keresésből visszatérve a kapubejáratnál

olyan kelyhüket villogtató virágokat pillantottam meg,

amit sohasem láttam még:

a félezres kankalin nemzetség újszülöttjeit,

az ötszázegyedik típusból alighanem,

s hogy a természeti keletkezések végtelenjének véletlene

éppen most és itt öltött testet, ennyire a közelemben,

társulok a mutatványhoz,

s mint felfedező-elnevező mondom:

a primula veris, a primula longiflora s a primula minima

mellett, között, előtt és után létező egyetlen, ez a képzeletemben őshonos

primula maxima legyen

legújabb szerelmi jelem.