Amire vártál

Amit vártál, amire mindig

áhítoztál, noha nem

volt rá szavad – megérkezett.

 

Édes, mint az éger, kék,

mint az ecet,

szelekben fúj, s álmodja a vizeket,

éleszti az élőkben a sajgást, míg hegy-

oldallá, kövekké s a föld tompa ízévé

lesznek

(bár közben, amit lehet, magukba

vesznek) -

 

de egyre vész. Vásik, hasad, mint a

levegő bőre, vénül,

száraz ágról falevélként leszédül

a végén, mert valódi hajtása éltének

nem fakadt -

és soha nem következik be végül.