Fenyők a kertben
vers
Nevünk kiáltják zúgva
hörögve intenek
házunk lábuknál sírva
kucorgó kisgyerek
fejünkre nőtt a két fenyő
aludni sem merünk
rettegve eltakarjuk –
álmunkban is – szemünk
Nemrég még kölykök voltak
zümmögve zöldellők
karácsonyt s fényt meséltek
messziről jött szellők
ágak közt billegő láng
törékeny képzelet
üveggömb koccanása
akkor s most át-vezet
Sorokra dőlve úszom
kifűződött cipő
rossz testem lassan elhagy
sodorjon tér idő
halálom kék vitorla
irányít – még vagyok –
fölöttem nincs-szemekben
hunyorgó csillagok