A tudat kimenője

A délután

lustuló óráiban, amikor

nehezülnek a gondolatok,

ledőlök a velem öregedő heverőre

egy könyvvel, hátha

rezzenthető a lankadó figyelem.

A remény sunyi róka-fonata

elsompolyog,

a betűk széle hullámzani kezd,

s az Értelem, mint túlérett gyümölcs,

tottyadtan a semmibe hull.

Követném elbandukoló tudatom,

vajon kilépve belőlem

milyen kalandra indul,

találkára tán egy másik

tudattal, pletykál-e rólam,

dicsér vagy panaszkodik?

A lassan nyíló szemrésen aztán

visszalopakszik belém,

bocsánatot kér, és éjjeli

nagy szabadságáig velem marad.