Fától a fát
próza
Kívülről szemlélem életem fáját.
Az események sűrű lombozata mögött próbálom kibogarászni a történések ágait-bogait, az okok törzs felé mutató elágazásait, csomópontjait vagy legalább megpillantani az öncsalás mázától fénylő levelek rejtőzködő fonákját.
Az emlékek térdig érő avarában turkálok, keserédes szagok vezetnek a múlt labirintusába. Ha felégetném ezt a rothadó masszát, mim maradna?
Őseim humusza a gyökerek homályában erjed, ki tudja, mi mindent szívtam fel, és fogok még felszívni onnan?
Fától az erdőt? Fától a fát.
Belülről szemlélem életem fáját.
A tudás fényét próbálom szintetizálni levelekként rezgő agysejtjeimmel, miközben gyökereimmel a szeretet öl-meleg talajába kapaszkodom görcsösen.
Ereim közlekedő edényeiben a lét szivárog.
A szerelem évgyűrűit számlálgatom, a közöny kérgét kaparászom a lelkifurdalás szíjácsa felől.
Fától az erdőt? Az érzések rengetegétől a fát.