Terméstan
vers
Egyre állandóbbak bennem a dolgok.
Kinövéseim, melyekre figyelmeztetsz, nehezen metszhetők.
Hiába látsz, mint panelsorok között hagyott fát,
átadni nem tudod, milyen vagyok.
Beleszaladtunk a nyárba.
Erősebbek a körvonalak.
Életünk erezete lüktet.
A délutáni sétán egymás izzadt testébe kapaszkodunk.
Az erdő ösvényein árnyékok játszanak.
El-el szaladsz termést tépni.
Bokrok takarnak, részleteidben nézlek.
Mikor visszatérsz, kezedben ágakkal,
zavartan szedegetjük ruhádról a bogáncsokat.
Nevetésed idegen,
a hegy sajátjaként visszhangozza.