Egy Buber-idézet

Egy fát szemlélek.

Befogadhatom mint képet: meredő oszlop a fényárban, szerteszaladó zöldellés,

a háttér kék ezüstje szelíden mossa.

Megérezhetem mint mozgást: áradó erek a szilárd, magasba emelkedő törzsön,

a gyökerek szívása, a levelek lélegzése, végtelen közlekedés földdel és levegővel, s maga a homályos növekedés.

Besorolhatom a fajtájába, s mint egyedet szemlélhetem: fölépítését és életmódját.

Megtehetem, hogy egyszeriségétől és formájától oly következetesen eltekintek, hogy már nem látom egyébnek, mint törvények kifejeződésének [...]

Megtehetem, hogy pusztán számok közötti viszonnyá oldom – örökkévalóvá teszem. [...]

Minden, ami a fa sajátja, benne van: az alakja és a szerkezete, a színei és a kémiája, társalgása az elemekkel és társalgása a csillagokkal – mindez egyetlen teljességben.

A fa nem benyomás, nem képzeletem játéka, nem kedélyem valamelyik állapota – szemben velem éli világát, és dolga van velem, miként nekem is vele, csak másképpen.

Ne próbálja az ember a viszony értelmének erejét elvenni: a viszony – kölcsönösség.

 

Martin Buber | Én és Te (Bíró Dániel fordítása)

 

 

A fenti idézethez kapcsolódó verseket, prózai műveket és esszéket

három részletben közöltük – a júniusi és júliusi számunkban is volt összeállítás.