kapituláció
vers
Sz. E. emlékének
a sírok telhetetlen szemeteskukák
egybegyűjtik a kidobhatót
hogy szembesítsenek: bármit cipelsz is
a végén leégeti rólad a halál
– hátradőlve mihaszna kocsmazugban
jól elférnek a volt barátok
már nem könyökölsz az asztalon
s nem kell figyelned hová lépsz
mint az utolsó napokban
amikor a részeg idő új indulatot gyúrt beléd
sötétből sötétbe menekülsz
békétlen szállsz a tudattalan mélybe
az önismeret meddőhányójára
ahol mások helyett is magad vagy
mozdony fütyül az emlékek gyermekkorából
szikrát vetnek a kerekek
a koromszemcsék hajadba marnak
és a sínek roppanó gerince sziszegi
a beletörődés sóhaját