Vakajtó
vers
Össze és
vissza feszülő
arcok, hangok, szavak,
nézések és érzések heve, hegye
nyomaszt,
húz lefele, tíz körömmel kapar,
kárörömmel acsarog;
nem akarod,
de benne vagy,
a te időd, a te helyed,
s hiába van, ha nincs is „oldalad”,
sodor magával hányféle forma
közösség; lerántanak.
Magyar nemzeti viszketés,
vak vészvakarás van.
Horpad kívül, megtorpan benn
és lesüpped,
le,
lefelé mindig van út,
sustorog körül a kor pora,
belelovalva kumporog hány figura,
hasadás mentén
elkámpicsorodik,
aztán kilukadt gőzfazék sivít,
az úgynevezett elit
rángatja ragacsos madzagjait…
……………………………………
…minek mondjam,
mintha vadonatúj fölfedezés volna,
megváltó szó; kijáratot
megmutató
megnevezés nincsen,
vakajtó lóg fényezett kilincsen;
lehet-e, kell-e, jó-e kinyitni?
a verset is csak abbahagyni tudom,
megoldani az abbahagyást
valamiként.