A Bolond negyedik levele Cordeliának
(részlet)
Mióta legifjabb asszonyunk Frankhonba ment,
a bolond egészen elemészti magát bújában.
(Shakespeare: Lear király, I; 4)
Kent: Hol tanultad ezt, bolond?
Bolond: Nem a kalodában, bolond.
(Lear király, II; 4)
És lészen azon a napon, azt mondja az Úr,
kiáltó szózat a hal-kaputól fogva és jajgatás
az alsó városból, és nagy recsegés a halmok felől.
(Sofóniás próféta könyve, 1:10)
Szobájában sohasem jártam.
Hogy jártam volna? Nem szabad.
Pórul járt rab a kalodában
tágas udvaron sem szabad.
Most innen indul a tekintet,
falra mászik, repkényt szakít;
csak képzelem a lehetetlent,
sötét ablakszem megvakít.
A szem számos célra szolgál,
néz, lát, tekint, vakulva sír,
a könnycsepp gömbje felnagyíthat,
mégsem látja, mit falra ír.
Akkor jegyezze fel a krónikás
próféta: szófonó Sofóniás:
tavaly ilyenkor magáról többet tudtam,
most „nagy recsegés halmok felől”, falunkban,
„az alsó városból hangzik a jajgatás”,
kaloda-élet: halál-halogatás.
Ajtaját most hét lakat őrzi,
de belépek orrom után,
hallom, hogy áll a karszék, asztal,
embertelen csendben, bután.
Porlepte szekrény hogy csikordul?
Ruháit megérinthetem?
Hisz csomag nélkül utazott el;
viszontlátom, hogy intettem.
Indult a hintó, sűrű űr támadt
helyén: tömény sötét, szurok;
hiányából, mondja, mely isten
gyúr újabb univerzumot?
Kalodában a vég-tagok.
Mint mással, velem sose sétált
egyszerre – előre szaladt;
tovább jutok, ha jelnek értem?
Ülök tovább fala alatt.
az orr: a por a fül: befűl
a szem: eszem az arc: az harc
az áll: megáll a száj: muszáj
a nyelv: csak elv.