Csoda télen
vers
Bendője falta egyre nyelte
gyújtósnak az újságpapírt
merényletet kormányválságot
rablást mit csak tőr epe írt
s koronametszés hordalékát
forgácsot kérget ágakat
kudarcos vágyát egy sudárnak
s ami torz emberben akad
ám a kályha csak hallgatott
serény kéznek tűz nem felelt
ellenséges hideg a csempe
rombolókkal nem kezd csevejt
kitódulnak hát a didergők
firtatni talán a fuvar
pár szénrögöt a hóba ejtett
liluló több tíz ujj kapar
s már markukból a kósza zsákmányt
a kályha szájába vetik
és föl is horkan ez a testes
föllobbantja láng-nyelveit
mondja vallja abba se hagyja
zsigereiből dörmögi
a mélyből eredő koloncok
szegről-végről földijei
dióhéjat szór fürge csukló
a tűzre mily csemege sül
szikrát ujjong derülve pajzán
tréfán ki most elevenül
almahéjat rá pirosodnak
és szívják a volt reszketők
a zsenge illatot s bámulják
a betört boldog szeretőt