Neuródal
...légvár a mi várunk...
(KOSZTOLÁNYI DEZSŐ)
neuronjaim az agyban hajszolnak nagyban
vagy őket én vagy nem vagy igen
megy a tamtam recseg a tok kifutok mint a tej felelj
légi szavaid K. D. öreg buborékok ma más a mód
a légvár való alapja euró
silány talányok mázas kényszere
csácsogva ölt alakot egész kollekció
hápoghatsz botor szókirakó képzelhetsz magadnak
katakombát nincs kockázat a kocka hat oldala üres
minden dobás biztos bukás nincs bohóc pojáca van
nincs isten van vallás
fogyasztás népszavazás
fagyasztott remény ha nem leszel szegény magad is
nem elit mirelit
- így galoppíroztam el hirtelen magam de hova hát hogy legyek
mottóm költőjével hova lovaljak
artistaként olvastam tovább mint fájó
paródiát
hogy kiáltsatok együtt Európa bátor szellemei költők
felettébb kínos motyog-tam
és a salátás kedves könyvet odahagy-tam
kapar-tam valami vastag kartonpapírt szégyenlősen
grafittal lágy fekete-szürke szénnel vonalaz-tam
lavíroz-tam sárga-kék-zöld akvarellt nosza lilát
és lelassulva gondol-tam el
öregkori papundeklimen
magam meg nem vetem ha nevetem
pöttyeim idézeteim
és a megvetésre mint jelentésre
ellenpontként támaszkodom
csak azt ne még csak oda ne jussak
tudom a jussal a múlttal bánni rettentő nehéz
megrettentem múlt decemberben is a temetőben jeges szélben álltunk ott
és hallom ám hogy a hivatalos szavalatban
a magyar Nobel-díj bekattan "európaiságunk elismerése" rikít a rothadt frázis
elborzad-tam holott
tudhattam volna ez csak intonáció a mozihoz ennyivel meg nem úszható
ez az Auschwitz tényleg szerfelett költséges
az emberi történet nulla fokát ahogy
most kétmilliárddal beszorozzák
az ölünkbe hullt ajándékot mondja a miniszter
nem hagyjuk magára az "ölünk" megakaszt hagyjuk mindegy megint eljött az álmodt minden-mindegy
rettentő eredmény
majd százötven majd tizenötezer viszi végbe lesz monstre világszám
vele aztán aratunk a korszerű tivornyán
vásznak szakadnak
Londonban hej ma azt játsszák hogy rakétán lőnek atomot Iraknak
már elég már sok már bele ne ragadjak
világhiányba-iszapba-fenyegetésbe
az eurokonténerek esélyeit a létminimum
védelmét is lássam meg is játsszam miközben
émelyegve nyelem a honi szétdarabolást túllihegést
itt mindig minden szét és túl azon túl hogy
elszenvedem
az én részem itt mi lehetne még
meg tudom-e mondani milyen dalt szeretnék
ha volna milyen kockadobást
hogy ne légvár legyen a légvár ne paródia
se tautológia (nemzeti)
de elemi arány
kényszer és vágy közt belátható
Európa bátor szellemei hát hol vagytok kik vagytok
nem a falra ment politikusok
nem a tőkések
nem a művészek sztárok elnökök vezérek közt
hol
és hogyan hallana meg egy is ha kiáltok
forog sután nyelvemen ínyemen szájpadlásomon
a vásott fogakon fogalom ige fő és melléknevek szavaink
az édes étek
mert még élek
s az ember csak az marad ami
hangfogyasztó
hallatja tudatát szól át a semmibe ír kapar tép
már-már felel
én legalábbis a tollnak ahogy
K. D. hangzatai-tól-nak
a tintának valamiképpen még ma is a
na mije hű-je vagyok bár billentyű
immel digitális porban lépkednek ujjaim
(tisztelt szerkesztő-ség a lehető-séget köszönöm
hogy a múlt századiaktól így idéztem nézzék el ezt
úgy tettem fel egy-egy rég
lejárt lemezt hogy közben ráláttam magamra
dühöm időm dalom hiábavalóm testetlenjére
február volt a nyomdában jártam pénteken
N. L. az ablaknál megállított nézd mondta
a háztetőkön ahogy a szél a porhó fehér füstjét
a kémények szürkéjével elkeveri ezt szeretem nézni
ez szép és néztük percekig)