Európai miniatűrök
vers
1
Mozdulj ki a határból. Több vagy ha
szülőhazád határtalanra váltod.
Szél tudja a levél fonákját. Nem hited -
a tudásod a legszebb mozdulásod.
2
Öregek ülnek hullám ágyakon
fésületlen, készen és csupaszon.
Irgalom visz majd fel a csúcsra -
túlélni, boldoggá zsugorodva.
3
Ami volt, soha nem hal meg egészen.
Sátortetőnkbe sorra ég a rés
a hulló tüzek parazsától. Istent
elfelejteni, az is emlékezés.
4
A gátakon, a kerítésen
túl szívbe torkoll a mohó szem.
Egyre messzebb hátrál a térbe,
hogy benti Napját kint elérje.
5
Ez az a föld, hol nem felesleges
a test. Itt nem csak a lélek világít.
Mi törtük fel az elfojtás tömött
és robbanékony ékszerládikáit.
6
Fényben magamra rátalálnék.
A tárgyra rátalál az árnyék.
Ezeregy szeme van az árnynak.
Ezernyi fénye a halálnak.
7
A lombok a szélben lomhán haladnak.
Tudásunkban a hit: szabad hasonlat.
Csillagtól csillagig rendül a hárs haja.
Két csapás közti csönd.
Nem hallgat -
éppen felejti a fejszét a fa.
8
Amerikát keresi-e Kolumbusz?
Vagy földrészünkről menekül?
Lehet-e véges dolgokat
szeretni itt végtelenül?
9
Befejeződöm, hogyha elmész.
Érintés nélkül nincs teremtés.
Ki szabad, mindenkit szerethet.
Azért fogyok el, hogy teremtsek.
10
Templomok, a hit záróizmai -
felülről nem lehet meghallani
a sár, a másvilág üzenetét.
Csak vízszintesen hallható az ég.
11
Európa, ez a lassan felötlött
idő, amit e föld magára öltött,
csupán darabjaitól szakad egybe -
és ezer szín alatt ott ég középen,
mint látás a látomás szivében.