A liget.blog a Liget folyóirat archívuma — a friss tartalom a ligetmuhely.com oldalon jelenik meg.

2003 / 6 · június

Bognár Péter

Így képzeltem

vers

Kisasszony,

azt hiszem, vannak dolgok, amik csak mellékesen lehetségesek, úgy

zárójelben, éppen csak megemlítve, mint valami jelen lévő, vagy jelen

nem lévő barát, aki, persze, sokkal többet érdemelne, mint egy zárójel

nyújtotta lehetőség, és valahogyan most mégis úgy érzem: kevesebbet. 

 

Valamelyik éjjel, fölriadva, vagy inkább még el sem aludva, de vergődve éreztem

valamit a fejemben, amit tulajdonképpen már ismertem, valami idegszálat

(legalábbis én így képzeltem), inkább távolságot, mint közelséget, és a benne szünet

nélkül áramló-lüktető, az olajhoz hasonlatos anyagot, fényeset, lemoshatatlant és

meleg-tapintásút, mondom, mint az olaj, régen meghalt emberek és állatok nagy

nyomás alatt elkészült életéből készült anyagot éreztem ebben az idegben vagy

miben, amitől nem tudtam aludni - a beszéd, a szavak, jöttem rá egy idő múlva. 

 

És akkor kezdtem el úgy nézni az életemet, mint monológot, hogy nemcsak bennem

és éjszaka az az egy, hanem délután is az a sok minden, mind, amit én az életemnek

szoktam hívni, az is egy monológ, amit végig kell mondani, és akkor gondoltam arra

is, hogy vannak dolgok, csak mellékesen lehetségesek, úgy, zárójelben, éppen csak

megemlítve, mint valami jelenlévő, vagy jelen nem lévő barát, és akkor ezt le is

írtam, hogy szerintem ilyen a boldogság is például, ami persze sokkal fontosabb

helyet érdemelne, mint egy zárójel nyújtotta lehetőség, csak éppen nem egy

monológban, hanem bennem. 

 

Bennem, az életemben viszont akkor kezdtem úgy nézni az életemet,

mint monológot, ami tőlem valahogyan, valamilyen formában

független, tehát az életet mint monológot, gondoltam az élettől kellene

akkor visszafoglalni valamit, ami az enyém: az életemet mondjuk. 

 

Mert be kellett látnom, hogy nemcsak a boldogság ilyen "csak

mellékesen lehetséges" dolog, hanem végső soron minden, az életem,

ami persze sokkal fontosabb helyet érdemelne, és így történhetett,

hogy valamelyik éjjel fölriadva, vagy el sem aludva még, de

vergődve, ki akartam tépni a fejemből egy ideget (én legalábbis így

képzeltem), egy olajvezetéket.