Lábujjhegyen
vers
Csöndesen, lábujjhegyen menni el.
És előtte hallgatni. Nem utolszor,
hanem most látni először a földet,
a borszínű tenger hullámait.
A hajókürtre meg sem rezzenni. Beállni
a sor végére, mint abba a sorba.
Lassan araszolni át az idő
maradékán, már súlytalan teherrel.
Tudni: ez az egyetlen feladat,
amely még vár, ez az egyetlenegy,
amit teljesítened kell, hogy majd szabad légy.
Egyetlen, amit nem te teljesítsz.