Mint a mesemondók
vers
Ez már a ritkulás. Ereszkedő hang-
lejtéssel fejezzük be mondatainkat,
és könyökölve hallgatjuk egymást,
mint a mesemondók. Erre vágytam
volna? Nézni, ahogy a rézfillérek
helyén ázik az utca, s a félelem
lassan hitbe vált át? Séta közben
jósolni neked tócsákból, mosolyból,
éjjel pedig, sötét szobákban bolyongva
a szavamat adni, hogy mostantól
csak suttogok rólad, ha a madarak
hírül hozzák, merre jártál? Felelőtlen
ígéreteket tenni arról, hogy titkaimat,
akár rossz szokásaimat, egy napon
majd hagyom elkóborolni a kedvedért?