A 65. mezőről

(Változat)

 

Hogy a sakktábla éve volt 64. évem, "egy sakktáblát az

úrnak!" kiáltotta barátom, s hozták hagymával pöccözve

a körözöttes deszkát, a sakktábla, a sakk - eleve a sakk! -

éve volt, de a nagy kérdés a következő:

mi lesz a 65. mező?? Ezt a viccet tucatszor elmondtam,

lerajzoltam, egyetemben a "Jó volt? Nem, nem, de jobb híján

a legjobb." Vagy: "Jó volt. Jobban mondva: nem jelentett

semmit, és nem az a legjobb?" A fokozás. Mik e viccek,

tényleg volna-e jelentőségük? Vagy amikor már a harmadik

kétdecizés, felhajtások után ezt (mondtam): "E földön most

mindösszességében utolérhetetlen vagyok" (mintha lennék

valahol is!), de Kosztolányi, Móricz, Szép Ernő, Szentkuthy

nekem így elérhetetlen; ez csak arányrendszeresítés volt, sokkal

súlyosabb, hogy amiképp vonatra nem, találkozni nem,

telefonálni nem, cigi nem, ló nem, szerelmetesség (mechanizmusán

olykor, na jó, túl; l. jó) nem, szinte semmi az itthoni

Medve Kártyabajnokság, Totyi madaram és a munka túlján, ó, de

a munka! veszélyben a munka is, már senkiről sem írok valami

könnyen (kivéve most a Deák Laci kötetéről!), és magamról

végképp nem szívesen, ilyeneket, prózán vagy versen, és

a minap káromoltam is azt, ki Beckettnek Godot, nekem Stein,

igen, volt ilyen szovjet sakknagymester is, Stein, s így

dadogtam még a KOPPAR KÖLDÜS c., emlékezetekbe idézendő

verseskötetem modorában: "Mjertgyhzt, merthozt eédsamny, jedéasmny

sajádémny sajáteédesmany, édesmany

vláigr robazskor, baózsaskbr, robazskorban,

merthzot viágral sajtédsemny robazsokoroban,

rózsabkorbn, édasnyam, merthozt rohatviágrl,

viagrál, vigáarl, világar,

édesaamánym mi a Steinnek hzot erea vigárl,

viágalar mért hozott?" - v. "A nyomorult Steinnek,

erre hozott a világra, rózsabokorban? Hiába nem

nevelt, jó, de erre a világra, ERRE hozott rá?

Ráadásul "hc, etc, róabozskorban, sajtésdem nyám" etc.

 

Tehát nem voltam, hogy a költő Karinthy Frigyes

modorában szóljak, éppenséggel túl boldog,

túl boldogságos állapotban nem leledzettem,

azzal ébredtem minden reggel, hogy ha a Totyi

verebem is elköltözik az örök mezőkre,

bokorcsoportokba - s 6 éves! nincs nála sakk éve! -

jaj, tényleg senkim sem lesz a világon; az irodalommal

oly rég ismerjük egymást, társnémmal oly rég

ismerjük egymást; az emberiség a szeretetet is,

mint egy kocsmai reggelen meséltem makacsul,

arra találta fel csupán, hogy uralmát mint faj

e Földön a többi faj felett ily ravaszságosan

megszilárdítsa, fokozza: az állítólagos szeretet

is csak hatalmi, nagyon ravasz hatalmi eszköz,

mint azt egyházak elhatalmasáodsbló elgyhaltamazoásdból

is látk, láutk, látukt. S más ily vadakat szónokoltam.

Pedig fájdalmaim és félelmeim igazak voltak.

S nem is néztük akkor, halálom után drága Medvéimmel mi lesz,

Ha majd aztán társném sem lesz nekik.

 

Így teltek reggeleim, napjaim munkával teltek,

bort nem hozok haza, mint régen, mikor

lábsérülésemmel (színjózan állapotból, jég alapzaton)

(szereztem) laboráltam, mígnem lábra álltam,

nem adhattam magam emberek kezére.

 

Brebmerk keézr nem aodm aagm!

Nem, neadm magm elintzéendőenk, elélitézendő

- eléggé el nem ítélhető módon? -

nem leszek. Nem leszek elítélhető kórházi

kezelésre, előtte mentős bevitelre,

nem, inkább a legborzalmasabb fájdalmak

változatainak árán, l. változat,

talpra álltam, s ha napokig araszolva is,

magam intéztem mindent, aki tudja, mi ez,

tudja, miről beéeksz, bléeksz, beszélek (l).

 

De egy reggel, mert haladunk előre a rejedelemben,

kint júliusi reggel, hűvös és tiszta,

egy reggel, még épp az utolsó júniusi reggelen,

háromnegyed hétkor, mint azt egyebütt talán

ily pontosan nem említettem (az itteni vers

hangnemét tekintve: a "Talált tárgy"-kötet,

"Egy vers vágóasztala", elemző modor, higgadt

előrehaladás, de feltarthatatlan) (s a tűzoltóautót

nem is tudtam volna feltartani) - - -

Mondom, szokásos korai órámon: mentem,

s át akartam kelni a Clark Á. téren,

ahol sok évtizede már ezt teszem,

hol könnyelműen stb., hol...de itt nem

volt szó könnyelműségről. (Talán utoljára

bírom elmondani ezt. Már az elmondástól

vagyok rosszul. Épp erről beszéltem az imént:

ha egyszer kezdek majd rosszul lenni az elmondástól,

ily értelemben kancsítok egész lényemmel,

akkor tényleg borzalmas lesz, hogy két péz hány péz,

és semmi péz sem elég. Akkor mi lesz?

És hogyan töltsem majd időm, ha még eszem ép,

ép az eszem...eszem ép, l.: "A művész úrnak

egy sakkos deszkát!") Jól körülnéztem.

 

Jöttek autók már nem is túl gyéres hajnali forgalomban,

l. autós-rossz vicc, "nem, nincs kocsim,

forgalmam sincs az egészről, sic!", szép

lenne, ha így beszélnénk, "jó reggelt, sic!",

"kérek egy sajtos, szik, pogit", s egy szikest

kapok, vagy az orvos, térdem műtve: "szikét, sic!"

vagy hajam lassú, de biztos fogyatkozásáról:

"Elvan már tenyéren és vízen" (fésülködés,

akár egy üvegkoporsóban, l. Pilinszky;

ismerjük még e költeményeket, vagy

mindenek elhagyatnak, Godot s Stein is?) - - -