a Városligetben
novella
A városi vezetőség 1837-ben, a korán beköszöntő nyár első hétvégéjén nyilvános halászversenyt hirdetett, hogy a városligeti tóban túlságosan elszaporodott halaktól megtisztítsák a vizet. Kratochvil János óránként induló társas kocsija nem győzte a belső kerületekből zúduló tömeg szállítását; a jobbmódúak fiákert vagy komfortáblit béreltek, a többiek lóvasútra kaptak, és maguk mögött hagyva az iparosműhelyek szúrós szagát, a torokkaparó füstöt és port, várakozóan gyülekeztek a Tó partján.
Már a dél utáni első órák alatt nagy számú kocsizók és gyalogosok tolongottak keresztül a király utszából az erdőcskébe vivő gesztenye fasorokon: s midőn mások a még most is ott alakoskodó kötéljárók tréfájin mulatkoznának, mások izlelték e szép mulató helynek egyéb csinos helyeit, mások ismét megjárván a népesebb térségeket a városba siettek, hogy a casinoi szép hangászatról el ne késsenek.
Schwartz halászmester nem sietett. Ráérősen rendezgette szerszámait, kedvtelve végigsimította a háló fényesre dörzsölődött nyelét, megrázogatta a csalival teli bádogdobozt, mintha számolná a tompán összeverődő gilisztákat. Somolygott dús, vörösesszőke bajusza alatt, s bár tetszett neki a móka, mégis meg-megcsóválta fejét: Schwindler, morogta, és az izgatottan le-föl járkáló főszervezőre pillantott, aki percenként összedörzsölte hatalmas, fehér tenyerét. Az utasítás szerint várnia kellett, amíg a késő délutáni árnyak elérik a tó csücskét, és jótékony homályba burkolják a sűrű bokrokkal szegélyezett rövid partszakaszt. A tömeg egyre nőtt, a versengő halászok újabb és újabb példányokat mutattak be, s a közönség üdvrivalgása közben bíborkötésű könyvbe jegyezték a pontos adatokat. A lemért halakat rögtön megtisztították, roston megsütötték, és csekély fizetség ellenében kínálták. Pillanatok alatt leszopogatták az utolsó szálkát is, és amikor a hatodik hordó bort gurították le a szekérről, a főszervező úgy érezte, elérkezett a pillanat. Fél szemével a vörös Schwartz mesterre hunyorított, nem mintha bárkinek is feltűnt volna, ha odakiált neki, mert a cigányok egyre hangosabban húzták, de a nagy kezű, nagy lábú, mégis alacsony emberke izgalmában úgy érezte, mindenki őt figyeli. Schwartz némán bólintott, és lassan eloldalgott az árnyas-bokros rész felé, ahonnan két partra húzott ladikkal ügyesen távol tartották a többi halászt. Félrevonta a víz fölé hajló ágakat, és megmarkolta a földbe vert cölöphöz erősített hálót. A víz mélye felkavarodott, mintha hirtelen örvény támadt volna, és egy pillanatra hatalmas, szürke tömeg villant fel. A halászmester aggódva körbepillantott, de a tó másik végében mulatozók semmit nem vettek észre.
A hat méteres, több mint ezer kilós vizát Schwartz előző nap a Dunában fogta, de az ünnepség kedvéért az éj leple alatt óriási fateknőben átcsempészték a városligeti tóba. Az alacsony, csáléképű szervező rávette a mestert, hogy fogja ki újra a hatalmas halat, mely így a nap és a verseny fénypontjaként bőséges eleséggel szolgálhat az összegyűlteknek. Schwartz ráállt a svindlire, azzal a feltétellel, hogy bár a versenyben nem vesz részt (Weil ich ein ehrlicher Mann bin), a hal ára mellett a főnyeremény duplája üti a markát - a fele előre, a másik fele a sikeres fogás után.
A vizát a tömeg elismerő morajlása közepette néhány markos férfi segítségével emelte ki a halászmester, és szerencsére sem ő, sem a főszervező nem értette, amikor néhány józanabb pesti összesúgott, hogy ugyan hogyan került a kis Rákos patak vizével táplált tóba ekkora jószág.