Nem érted: végezetlen
vers
I.
Nem érted: végezetlen
dolgom mi rabja lettem,
s nem, hogy halást halasztanék,
hosszabbítva sosem-elég
életét madaramnak,
nem, csak egy kapcsolatnak
öröklétbe-tűnt negatívját
lelkeim miért vívják,
a Medve Gábor-féle
(Ottlik!) tízezer lélek
már praktikum-elvének
határához is érve,
van-e oly isteni
(s akkor "etikai"?
brr!) létátláthatásom,
mely kapcsolathalálon
elrendelést, mi mást
érthet, s halogatást
azért tűr csak magától,
mert ezt nem itt, de máshol
kellene elintézni,
a napot mire nézni
valósul itt, és nem tudom,
miért is nem bátorkodom.
II.
Hogy: "NE!" ezt mondani.
De már az alaki
része is oly taszítás,
miként eleve visszás,
hogy meg kell oldani.
Oly csendbe váltottál át,
hogy a jól-informáltnál
neked az rémesebb csak,
ha szavaid kiadnak,
olyat, téged, ki "voltál",
lehet...de hagyod ezt itt.
Mi mi ellen verekszik?
Mivel vetekszik? (Benned.)
Mindezt nem kéne tenned.
Van, mi eleve gyengít:
hogy "igazat" akarnál,
elrugni magad falnál,
mely csak a végtelenség
(mihez nem lesz szerencséd!)
önkény-végéül szolgál.
Ahogy nem bírod el,
mikor mozdulni kell,
mert megindítanak,
értsd, így lódítanak,
vagy ál-szót tűrsz, mivel
végezetlen hagyod
mind e meglódítód,
öntudatlan habár,
hogy lódításra jár.
Másképp is mondhatod.
A világ csalfasága,
finom fogalmiságra
magad viszed, mi sokkal
elemibb indokokkal
beszélne rá oly "másra",
mely épp nem a pokol,
mint mások, olvasol
ilyet, s nem juttat üdvre,
hogy önzésed körözne
hogy te szolgáltatol
igazságot! -, s nem tágít,
míg visszajut magáig,
de semmi hozadékkal,
akár ha semmi céllal
nem indult volna. Látszik,
személyek cserélésén,
vissza-élés élésén,
hogy a kimondhatatlan
csak a kimondásban van,
a tett "hamletezésén"!