A kifutási idő
vers
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.
(PETŐFI SÁNDOR)
Karácsony előtt egy héttel (szemeztem épp
a nem-léttel) szólított az élő és a holt írók
boltja annak is a faxa mint világ üzent
visszáruzzák vigyem onnan a könyveimet.
Ettől azért akkor besüppedtem. Meglepett hogy
meglep még hat rám csak ültem hű hogy hűltem
süvöltött fülemben a nyakcsigolyákra szerelt
mészből való síp el ne sodorjon el ne. Kapasz
kodtam. Úgy kell neki mondtam oldalról
mit kérdezgette Meséljek a Zöld Disznóról?
Ez hát a válasz hát eltűnődtem el s Petőfi
két sorát mottónak húztam magamhoz
hogy az időt
a verseket és költőket szülőt
a homályló történetet így dramatizáljam
el ne tévedjek el ne mert különben oly belátó
vagyok az érvelésre hogy lejárt
a könyvek kifutási ideje báván bólogatok.
Csakugyan. Irományaim nem tudták
kifutni magukat. Karrierjükkel nem törődtem.
Bizonyos értelemben rossz apjuk voltam
és vagyok a szent fát azonban nincs mód félre
tennem és saját bánatom elpengetve-pötyögtetve
rájátszásaim közt most azon muszáj elme
rengnem hogy a "kifutási idő" jelentései
immár mivel járnak mivel járok. Mi lesz. De
nincs többé talány s ok kitetszik ki fut ki minden.