1976. november 2.
vers
Húsz mondat
Mint egy rövidfilm, amiben ő a főszereplő.
A reggeli bevásárlásból épp hazatérve.
A kulcscsomót az asztalra, a tejet a hűtőbe.
Ahogy utoljára még körbenéz.
A keze ügyébe kerülő hokedli.
Sürgős érvénye a rég érlelt elhatározásnak.
Körülnéz, nehogy meglássa valaki.
Tonnás léptekkel feljebb és egyre feljebb
A kárhozat lépcsőfokain.
Ziháló lélegzet, míg végre fent a hatodikon.
A tetőszélhez passzintott kisszék.
Mint bűnös a bitóra, úgy lép fel rá.
Elhatározása végleges.
Mintha hónapok óta gyakorolta volna,
Úgy löki el magát.
A vékony kabátot átjárja a szél, teste a szél
Testére feszül, vélhetnéd tört szárnyú madárnak.
Úgy érzi, hogy szinte látja, amit már
Sose láthat: a széttört szemüveget,
A tócsát a test körül, a szirénázó mentőautót,
A rendőrségi fényképész fel-felvillanó vakuját.
Épp annyi ideje van, hogy egy pillanatra
Felfelé nézzen: ez voltam,
Hogy lefelé: ez leszek.
Tudja, hogy pokolra jut.
A térnek vége.
Az idő: örökkévalóság.
Teljes két és fél másodperc, míg földet ér.