Menős
vers
Menő vagyok lassan menő az Istenhegyen.
A háztető fölött kibukkanó decemberi nap
öt-hat méteresre festi elém az aszfaltra
árnyamat kilenc és tíz közt az út közepén
reklámújság ülepébe törli orrát a szél.
Arrébb széthasadt műanyag kanna körül
kiömlött kátrány odaszáradt fekete bűnjel
ellapult vértől barna tampon zsinórja
világoskék a kőre ragadt. Itt halad át
az öt-hat méteres árny körvonalai
sapkától cipőig a karok lóbálása elég ismerős
próbáltam mint annyiszor kívülről látni
talán éppen erre született ez a menős
ismételgetésre. Tegnap ahogy átvágott
a Moszkva téren átvágott a kálmáncsai erdőn
a kettő közt hat évtized táguló világűr
azon is átvág dünnyögte átmegy a vers.
A sarkon kirágott bélű kilós kenyér hevert.