Hard-kier, 2004
vers (részlet)
(126-131; "Jó éjszakát")
130
("ezen a barbár zengésű nyelven, magyarul" Cioran)
Tegnap még mintha értettem volna,
mi történt velünk. Hogy mindenünk
hogyan s mivé sebzõdött kétfelé,
külön-külön két semmivé, mi ketten.
Tegnap még szidtam magunkat, a sorsot,
mint kocsis a lovát. Tegnap még beszéltem,
még átkozódtam, még feleseltem
ezen a barbár zengésű nyelven;
hogy mért éldegéltem tõled máshová,
hogy mért éldegélsz te tõlem másfelé.
Tegnap még, szó szerint így: tegnap még
áttörte magát rajtam a beszéd,
MINT BONGÓ BÁDOGOT AZ ÁCSKAPOCS,
ezen a barbár zengésű nyelven.
Tegnap még voltak szavaim. "Beszéd
a Semmihez a Semmiért": tegnap még
ez voltam, ezt éltem, ezt tettem.
Tegnap még értettem azt is, hogy hiába
képzelek hívó szavakat a szádra
ezen a barbár zengésű nyelven.
Tegnap még, szó szerint így: tegnap még
a csöndet is szerettem, elviseltem,
s hogyha hallgattam, tudtam, hallgatok
egy barbár zengésű nyelven.
Tegnap még tudtam: meghalsz, meghalok.
Ma már nem értem: "meghalsz, meghalok".
Csak hangokat hallok. Már kívül vagyok.
Valaki él, remél és megnémul helyettem.
Mégis, ha voltam, mért kellett nekem
egy ilyen leélhetetlenül idegen
helyen, idõben, és mért éppen ebben,
ebben a szólíthatatlan szerelemben -
"ezen a barbár zengésű nyelven".