a Múzeum-kertben

A város szélére épített Nemzeti Múzeum környékén a 19. század közepén még kis majorságok, falusi kunyhók düledeztek. Az akkori Széna (ma Kálvin) téren és az oda vezetõ Ország úton tartották a heti vásárokat, és az is elõfordult, hogy az elcsellengõ marhákat a múzeum épületébõl kellett kihajtani. A sarki fogadó, a "Két 

pisztoly"  állítólag azért kapta ezt a nevet, mert kevesebb fegyverrel esténként nem volt tanácsos belépni. A múzeum elõtt vaskerítés állt, de a másik három oldalt hulladékdeszkából összetákolt palánk szegélyezte, a külsõ udvarban homokbuckák, dudva és kóró éktelenkedett.

    Az épületet tervezõ Pollack Mihály gondos terveket készített a kert rendezésére: angol parkot, magas törzsŰ fákat, alacsony cserjéket, oszlopcsarnokot képzelt a külvárosi puszta helyére. A szabadságharc kitörésekor a kis belvárosi terekrõl kiszorult tömeg könnyen összegyŰlhetett a hatalmas szabad területen, és elvegyült a tavaszi vásárra érkezõ parasztokkal. 1849-ben a múzeum homlokzata elõtt robbanó lövedéket talán emlékeztetõnek szánta a Pestet ostromló Hentzi generális, az ablakok betörtek, az osztrákok bevonultak, az udvaron társzekerek álltak, majd agyonlõttek két ismeretlen szabadságharcost és lakbéradót fizettettek az intézettel. Az angolparkkal várni kellett.

    Kubinyi Ágoston, a múzeumigazgató gyŰjtést indított, hangverseny-sorozatot szervezett, a ?zenélyeken" Erkel és Liszt is vezényelt, gyŰlt a pénz a kertalap javára. Még ez sem volt elég, aláírási ívek köröztek, Lacháza gazdái 1000 facsemetét szállítottak Pestre, Egressy Sámuel ajándékát, Sina Simon gödöllõi erdõjébõl küldte a legszebb fákat. A fák mellé egymás után érkeztek a szobrok, Berzsenyi Dánielét 1860-ban még titokban, hajnalban avatták, mert az ünnepséget nem engedélyezték. Az utak mentén elhelyezett római kori oszlopok, szarkofágok, kõkoporsók a hazai ásatásokon kerültek felszínre. A kertben idõzõk sokáig nem szabadulhattak saját koruk emlékeitõl: nagy kopogással szomorú gárda vonul végig a múzeum udvarán - egy óra múlt, s a csonka-béna rokkant múzeumi szolgák mennek hazafelé. A sok csatát látott õsz hadfiak, kik most a múzeum látványosságait õrzik, többnyire falábon járnak, s ez kopog olyan furcsán, olyan szomorúan.

    A környék kiépülésével egyre látogatottabb kert a pestiek kedvelt sétatere lesz, gazdag, szép gyerekek mondén találkozóhelye, és olyan elõkelõ az egész, olyan finom, mintha Párisban volnánk a Champs-Elyséen, ezek a boldog békeévek, a gyerekeket svájci nevelõnõk sétáltatják, de napsütötte vasárnapokon az egész család kivonul, ott van a papa is. Lovaglócsizma van a papán, lakkból. Divatos kabát, lovaglóostor. Gazdag papa. Fiatal papa. Olyan, mint egy vígszínházi szalonszínész.

    A második világháborúban súlyosan megsérült az épület és a kert is, a restauráció elhúzódott, de az ötvenes években ismét ott sétálhatott a pesti polgár, bár a lakkcsizma kiment a divatból, és kevesebb gazdag gyerek ugrált a múzeum oldalához simuló játszótéren. A múzeumlépcsõkön egyetemista nemzedékek nõttek fel - a tavasz végi vizsgaidõszakban különösen jólesett elnyújtózni a naptól meleg köveken, fejtámaszként használva a jegyzetkötegeket.

    A hatvanas években hanyagul javított lépcsõsort fel kell újítani: szigetelési hiba miatt korrodál a vasbeton. A lépcsõ anyagát adó homokkõ már nincs se Magyarországon, se a környezõ országokban, más terméskõ vagy műkõ kerül a helyére. Az épület elé pedig 80 gépkocsi befogadására alkalmas mélygarázs, hogy az ott dolgozók ne a kertben parkoljanak. A restauráció napjainkban megint csak elhúzódik, a Múzeum kertjében évek óta nem játszhatnak a belvárosi gyerekek. A Múziumot, ahogy a Pál utcai fiúk nevezték, egyszerŰen einstandolták.