Viszonylatok
vers
Vagyunk a kibillent búgócsigában,
Valaki kívülünk vidáman játszik,
vagy csak játszadozott ősrégi ifjúkorában:
erőit a vad pörgetésbe adva.
Búgva-zenélve megindult minden,
rezegtek a csigák közti szférák,
egymásba vibrált a nagy játszó
boldog dúdolása,
s a beindult szerkentyűk
sokszólamúsága, Bach még hallotta
a beindítás kettős versenyét,
s hogy ébren tartva működik minden,
úgy klappoltak a dolgok, mint zenei törvényszerűségek,
s azóta is megnyugodva hallgatjuk Bachot
búgócsigánk embermeleggé lett belsejében,
s mi is indítunk parányi, cirpelő búgócsigákat,
remegő kézzel kapdozunk utánuk,
hogy ütközés s leállás, jaj, csak ne legyen,
s Bachot hallgatva azt képzelegjük,
hogy rólunk zenél, pedig csak nékünk.
Játszadozunk, dolgozunk parányi
csoda-csigabigákkal, hogy rohan az idő!,
panaszoljuk néha, mert embermeleg
búgócsigánkba csak másodperc-mutatót tettek,
míg kívülünk a fémrezgésű éjben
fényévenként mozdul a nagymutató.